Elérkezett a befejező rész kibeszélő posztja is, szokás szerint jó minőségű képekkel és melléjük sok szöveggel készültünk. Aki nem látta a finálét, az ne olvasson tovább, a képeket pedig pláne ne nyissa meg, mert ott van aztán SPOILER halálig, sőt, még azon is túl! Mindenki más véleményét pedig szokás szerint várjuk a kommentekben, az eddigi kibeszélőkhöz ugyanis ti még többet tettetek hozzá, mint amennyit mi írtunk, és minket a mostani, meglehetősen ellentmondásos epizód után különösen érdekelne, hogy ti mit gondoltok a sorozat befejező részéről. FONTOS: nem az egész évadot, pláne nem a sorozat EGÉSZÉT beszéljük ki most, csak a 6. epizódot, a komolyabb értékelések majd későbbi posztokban várhatók, ha lesz rájuk igény! Kattintsatok az első képre, és már kezdjük is!
Véleményünk összefoglalása
Emlékeztek arra, hogy mit mondtak a leghangosabb kritikusok az 5. részről? Azt, hogy nem azzal volt bajuk, hogy Daenerys lemészárolta a városiakat, hanem azzal, hogy ez nem volt kellően előkészítve/megindokolva. Mi ezzel akkor nem értettünk egyet, ha emlékeztek, akkor le is vezettük, hogy Daenerys miért kényszerül erre, ha uralkodni akar – mert félelem nélkül senki sem fogja őt királynőnek elfogadni. Minden más módszere kudarcot vallott, így a félelem mellett döntött, és szerintünk ez indokolt és értelmes lépés volt, még akkor is, ha nem mindenkinek tetszett. Most viszont mi mondjuk azt, hogy ez a rész teljesen logikátlan, érthetetlen, előkészítetlen volt, és igazából nem (csak) azzal volt bajunk, ami történt, hanem leginkább azzal, AHOGYAN történt. Ez az epizód látványos, hangulatos és a maga módján epikus is volt, de ez nem feledteti azt a tényt, hogy nagyjából az egész Trónok Harca világát szembevizelték vele, és olyan hibákat engedtek meg maguknak a készítők, amik MÉG A 7. ÉVADBA SEM FÉRTEK VOLNA BELE. Szóval egyes részek tetszettek ugyan, de alapjában véve Kit Haringtonnal értünk egyet, aki így jellemezte egy szóval a finálét: „disappointing (csalódást okozó)”. Az egyik korábbi kommentben valamelyikőtök még jobb szót talált rá, így ezt szemérmetlenül ellopjuk: „lehangoló” volt ez a rész.
A legkomolyabb probléma – a LOGIKÁTLANSÁG
Ebben az epizódban a forgatókönyv, a rendezés, a cselekmény vezetése és a jelenetek környezete borzasztóan következetlen, érthetetlen hibákkal volt tele. Csak néhány apróság: az 5. részben fényes napsütésben, MINIMUM tavaszias időben támadják meg a fővárost, most – alig néhány órával később – hó borít be mindent. De ezt sem hagyják így, mert utána megint eltűnik a tél, és napvédő sátor alatt tanácskoznak a derék urak. A Makulátlanok és a dothraki fosztogatók megint osztódással szaporodtak, hogy jobban nézzen ki a rögtönzött náci tömeggyűlés, amire még egy fővitorla-méretű Targaryen molinót is előkotortak a ládafiából. Királyvár az egyik jelenetben egy füstölgő romhalmaz, pár héttel később fullos város, esküszünk, hogy ide is a 4. részre Derest kicsinosító kőművesbrigádot hívhatták kalákázni. Szürke Féreg kivégzi az elfogott Lannister-katonákat, de nem öli meg azonnal királynője gyilkosát, ráadásul egy MÁSOK ÁLTAL KINEVEZETT URALKODÓRA BÍZZA A BOSSZÚT! Mi van? Meg egyáltalán, hogyan (és miért) fogták el Jont, ha nem látták a halott Daeneryst? Miért nem voltak a királynőnek testőrei a trónteremben? Minek kell Jonnak a Falhoz mennie, ha Szürke Féreg és bandája amúgy is elmennek? Miért nem Jon a király ezek után? (Nem baj, ha nem ő az, de MIÉRT NEM?) Miért nem mondja el Tyrion és Sam, hogy Jon Targaryen? Ha már Jon feketébe öltözik, akkor minek megy a Faltól északra a vadakkal? Ez csak néhány kérdés, és a későbbi képek mellett ennél sokkal durvábbakat is felteszünk!
A kerék összetörése
Nem jelent nekünk nagy örömet, de Daenerys-szel kapcsolatban MINDEN bejött, amit az előző résznél megírtunk a kibeszélőben. Igen, ő akar uralkodni, nem osztozik senkivel. Igen, csak a saját katonái támogatják, senki másnak nincs igénye rá. Igen, kétféle ember létezik az ő számára: a letérdelős és a halott. Igen, ő mondja meg mindenkinek, hogy MI A JÓ, és csak úgy lehetnek „szabadok” az emberek, ahogyan ő azt meghatározza. Szóval totális diktatúrát épít küldetéstudatból, egy olyan új világot, ahol azért nem forog a hatalom kereke, mert MINDIG ő marad hatalmon. Kicsit túl is teljesítette az általunk megjósoltakat, mert még Essosra is vissza akart menni (említette Qarth-ot a beszédében) rendet csinálni... Tök vicces, hogy a készítők annyi észt nem adtak ennek a zseni zsarnoknak, hogy mivel neki nem lehet gyereke, a faszányos rendszere 30-40 év múlva magától összedől, amikor ő meghal, a sárkányával meg nem fog bírni senki – és ez eszébe sem jut, pedig korábban ő maga beszélt erről. Még szánalmasabb, hogy mindezt nagyjából az Ébredő Erő című SW film díszleteivel és hangulatával adják elő (nézzétek meg az ottani „nácikat, az kb. tök ugyanez)! A jelenetben az egyetlen ütős rész az, amikor Tyrion eldobja a Segítő jelvényét. Ja, és Arya felismeri, ha gyilkost lát, mi? Gratulálunk, Miss Holmes! EGY KIK.RT VÁROST pusztított el mindenki szeme láttára!
Daenerys halála
Teljesen érthető: miután név szerint említette Derest a LEIGÁZANDÓ TELEPÜLÉSEK LISTÁJÁN úgy, hogy Jon 2 méterre állt tőle, a mindenhol árulást gyanító Daenerys csak úgy, testőrök nélkül sétafikál egy olyan helyen, ahol minden egyes túlélő gyűlöli! Még mosolyogva Jon elé is sétál, valami ilyen dumával: leszarom, hogy te vagy a jogos trónörökös, leszarom, hogy te nem akarod kivégezni a fél világot, leszarom, hogy az előbb fenyegettem kiirtással az egész családodat (sőt, Észak népét), szerintem mostantól legyünk barátok, Targaryen egykomám! Mindig is úgy képzeltem el, hogy a jogos trónörökös mosolyogva asszisztál majd a nagyon királyos uralkodásomhoz, és pont az fogja velem együtt elnyomni a népeket, aki eddig MINDENT a többi emberért tett. Daenerys egy szerethető, intelligens, érdekes karakter volt EGY RÉSSZEL EZELŐTT is! Még a mészárlás is elfogadható és logikus volt tőle. Miért csináltak belőle 10 perc alatt egy buta náci Barbie-t? Ennyire hülye diktátort előállítani egy eredetileg okos, mindenre gondoló nőből talán még senkinek sem sikerült a filmtörténelemben. Vagy vegyük azt, hogy Daenerys elfeledkezett az elemi óvatosságról ugyanúgy, mint arról, hogy Euronnak van egy flottája, amikor „benézett” egy sárkányt? Felháborító, és még ez a csaj akart uralkodni! Nem Daenerys volt a hibás, a készítők MOST nyírták ki a valódi karakterét, nem a mészárlással az előző részben, hanem azzal, hogy BUTÁVÁ TETTÉK.
Mi lett volna, ha...
Csak egy tipp arra, hogyan nem lett volna közröhej a Sárkánykirálynő halála: Daenerys a csata után elfogatja Tyriont, Szürke Féregnek parancsba adja, hogy ölje meg Jont, akit Davos előrelátása miatt sok északi katona kísér. Ha Királyvár utcáin az északi katonák harcolnak Daenerys csapataival, akkor mindjárt logikus és jó lett volna a műsor. Közben meghalhatott volna a Sárkánykirálynő nagyon látványosan, ami filmszerű és érthető végzet valakinek, aki ennyire akarja a hatalmat. Mi a magunk részéről azt kedveltük volna igazán, ha a bevezető képsorokban megérkezik a városba Bronn, hogy Tyriontól követelje a jutalmát, de kitör a balhé Daenerys és Jon csapatai között, és Bronn látja, hogy Tyriont elfogják. Daenerys sárkányra pattan, hogy legyőzze Jon katonáit, de Bronn egy romos háztetőről lelövi Drogon hátáról a nőt Joffrey számszeríjával. Mennyivel jobb lett volna! (És úgy halt volna meg, ahogyan mondták is egy korábbi részben: elég egy dühös ember és egy számszeríj!) Helyette kaptunk egy buta fruskát és egy érzelgős harcost, aki nagy duzzogva azért leböki a nőt, aztán valami érthetetlen okból és módszerrel fogságba kerül...
A Sárkány ébredése
Amennyire felháborító volt Daenerys buta, logikátlan halála, annyira felemelő volt Drogon minden tevékenysége ebben a részben. Végre bizonyított lett, hogy a sárkányok nem ostoba állatok, akiket idomítani lehet, hanem önálló, intelligens lények, akiknek szabad akaratuk van. (Megjegyeznénk, hogy pont ezért volt nevetséges Rhaegal halála, aki premier plánban már végignézte, ahogyan Viseryont letakarítják az égről. Ezek után lehetett volna kicsit... ööö... figyelmesebb? Óvatosabb?) Drogon minden mozdulatából (már akkor is, amikor megszagolja Jont az udvaron) úgy árad a méltóságteljes erő, hogy tényleg lenyűgöző nézni! Drogon nyilván nem öli meg Jont, mert azzal véglegesen kipusztítaná a Targaryen Házat, a sárkányok történelmi szövetségesét. Amit a Vastrónnal tesz, az költői, szimbolikus és felemelő, valamint Daenerys holttestének elvitele (különösen AZZAL a zenével) is felejthetetlen volt. Mi valami ilyesmit képzeltünk el a végére, csak Daenerys hihetőbb körülmények között esett volna a saját hatalomvágya áldozatául, hogy aztán Drogon magával vigye a... NA, ERRE MÉG VISSZATÉRÜNK A KIBESZÉLŐ VÉGÉN!
A Vastrón
Westeros trónját a legyőzött lovagok kardjaiból, sárkánytűzben kovácsolták. Méltó véget ér egy másik sárkány tüzében az a hatalmi szimbólum, ami ennyi szenvedést okozott. Van némi sorsszerűség a Trónok Harca „végzeteiben”, ha kicsit odafigyelünk rájuk. Szinte minden fontosabb szereplő úgy végzi, ahogyan ő is osztotta a halált. Nedet lefejezik, mert korábban ő is így ítélkezett, Roose Boltont orvul szúrják le, ahogyan ő is tette Robb Starkkal, Walder Frey elvágatja Catelyn torkát, mire Arya is ezt teszi vele, Ramsay a kutyáival eteti meg az embereket, aztán belőle is táp lesz, Olenna megmérgezi Joffreyt, de neki is mérget kell innia, stb. A sor hosszú és biztosan nem véletlenül alakul így a történet. Ebbe a sorba nagyon is illik a Vastrón végzete, és biztosak vagyunk abban, hogy ez az ötlet bizony Martintól került a készítőkhöz. Az író ugyanis tuti feltette magának a rajongók leggyakoribb kérdését: ki fog a Vastrónra ülni a végén? Nyilván eldöntötte már régen, hogy SENKI.
Az egyetlen katona – másként
Ha emlékeztek rá, az előző kibeszélőben megemlítettük, hogy Szürke Féreg az egyetlen, aki mindig hűségesen állt Daenerys mellett, nem kérdőjelezve meg a nő döntéseit, és igazi katonaként viselkedett, amikor királynője mellett folytatta a csatát a magát megadó város ellen. Nos, az ő eddigi karakterét is megölték ebben a részben, hiszen az első pár percben vérkeményen nyomja, kivégzi a foglyokat, aztán ELKAPJA a királynőjét meggyilkoló Jont (akit amúgy is utál, de ez mellékes), és nem végez vele! MIÉRT? Már Jon elfogása is problémás, mi a magunk részéről azt vártuk volna, hogy Daenerys halála után, amikor Drogon megsemmisíti a trónt, a zajra berontanak a Makulátlanok, Szürke Féreg pedig parancsot ad Jon megölésére, aki némi kardozás után ugyanúgy kap egy lándzsát hátulról, mint Ned Stark, aztán végeznek vele. MÉG JOBB lett volna, ha Szürke Féreg emberei körülveszik Jont, majd Féreg egy párbajban egyszerűen LEGYŐZI Havas uraságot, és simán megöli az utolsó Targaryent. Ugye, hogy illene a Trónok Harcához? Helyette az epizód második felében Szürke Féregből egy durcás óvodást csinálnak, aki a dadára bízza a homokozós incidens elkövetőinek megbüntetését, aztán duzzogva elkotródik egy másik libikókához a haverjaival. SZÉGYEN! Mind a Makulátlanoknak, mind a dothrakiaknak el kellett volna hullaniuk az északiakkal és a túlélő városlakókkal folytatott, elkeseredett harcban! Sárkány nélkül veszítettek volna! Helyette klónozódtak, és sorban álltak a kikötőben a beszállókártyájukkal a (nem létező) hajókra várva.
A mélypont
A sorozat készítői itt már egyáltalán nem vették a fáradságot arra, hogy valamennyire illeszkedjen a cselekmény az eddigi westerosi logikához. A tanácskozás nevetséges, a párbeszédek OLYAN ROSSZAK, amilyeneket Trónok Harcában még nem hallottunk soha. Edmure hülyeségeire időt vesztegetni, azt a karaktert is megrugdosni volt idejük, de értelmes okot találni Bran megkoronázására NEM. Eleve egy szolgák, őrök, udvaroncok nélküli minimálstábot kapunk a Westeros sorsát eldöntő tanácskozáson, ahol olyanoknak van szavazati joguk, mint Brienne? Mi van itt? Yara beszél a hűségről Daenerys iránt, aztán egyből leokézza Bran-t? Észak független királyság lehet, de a Vas-szigetek meg Dorne nem akar az lenni? A jó történetek nem összekötik az embereket, hanem lekötik őket! A jó vezetők, az erős személyiségek hozzák össze a népeket, nem a népmesék! Lehetett volna Jon a király, ha Szürke Férget és bandáját legyőzik, ahogyan korábban írtuk. Ha előtte a Makulátlanok megölik Jont, akkor lehetett volna Tyrion, Sansa vagy akár a szerencsétlen Robin Arryn is király, de BRAN? Ő már Deres ura sem lehetett (akart lenni), nemhogy király! OKÉ, legyen választás, de milyen helyen szavazunk egy nyomorékra, akinek annyi karizmája sincs, mint egy sült halnak? Csak azért, mert „ő sosem lesz kegyetlen velünk”? A deresi szakácsnő se lenne az! Vagy azért, mert ő legalább hozott magával széket, ha már nincs Vastrón? Felháborító. Nem az, hogy Bran a király, hanem az, ahogyan ezt előadták. Szóval a képen piros nyíllal jelölt ásványvizes üveg ITT A LEGKISEBB HIBA.
Ha már ez kell legyen...
Hogyan lehetett volna Bran koronázását hitelesen előadni? Egyrészt Bran elmondhatta volna egy korábbi részben, hogy mi is volt az egész ezzel az Éjkirályosdival. Ez megnövelte volna a hasznosságát a többiek szemében. Másrészt elő lehetett volna vezetni, hogy most, amikor a háborúknak vége, egész Westerost újjá kell építeni, és ehhez igencsak jól jön valaki, aki emlékszik a korábbi időkre, a régi módszerekre – és egye fene, a 120 évvel korábbi tolószék-dizájnra is. Bran lehetett volna a közös nevező, aki megszervezi a királyságok közti kommunikációt, kereskedelmet, aki ki tudja békíteni a peres feleket, aki átlát az udvari intrikákon, hazugságokon. Bran tudja kezelni a királyságok közti kulturális különbségeket, és képben van az ősi szokásokkal. Az ő személye a garancia arra, hogy nem akarja örökletessé tenni a hatalmat senki, Bran halála után értelemszerűen lehet majd választást tartani. Ezek mind jó érvek Bran királysága mellett, de értelmetlen az egész, ha arra hivatkozunk, hogy Bran-nek jó sztorijai vannak! Ráadásul egészen eddig azt hajtogatta, hogy ő MÁR NEM BRANDON STARK, senkinek sem a fivére, a múltban él, semmi sem érdekli. Most meg visszakérdez Tyrionnak: „Ha nem akarnék király lenni, kitolattam volna magam erre a pusztára, ti gyökér g.cik?” Nincs mentség, ez az eddigi 8 évad leginkább karaktergyilkos húzása.
Ser Jaime Lannister dicsérete
Ez egy szép és jó húzás volt a készítőktől. Mi ugyan nem csináltunk volna királyi testőrt Brienne-ből (meghagytuk volna Sansának Északon, ott is kell valaki a királynő mellé), de ettől függetlenül ez a rész tetszett nekünk. Igazán lovagias gesztus volt a hölgytől, ahogy befejezte Ser Jaime Lannister életrajzát a Királyi Testőrség csatos könyvében.
Az új Kistanács
Nosztalgiának szánták, felemásra sikerült. Egyrészt Bronnak semmi keresnivalója ebben a teremben, még akkor sem, ha megkapta Égikertet. Egy zsaroló zsoldosból csak egy hülye csinál pénzmestert, és elvben most a legokosabb akárki a király... Ha Bronn lőtte volna le Daeneryst, ahogyan korábban javasoltuk, akkor sem tanácsost kellett volna belőle csinálni, hanem mondjuk őrparancsnokot Királyvárban (egyébként Tyrion mellett korábban az is volt). Az egésznek erőltetett hangulata volt, különösen a Gyűrűk Urás-könyves koppintással, talán csak Davos karaktere oldotta a feszültséget. Ettől függetlenül már-már jó is lehetett volna, amikor... … betolják a szerencsétlen királyt, aki előjön azzal, hogy most megkeresi a sárkányt! WTF? WTF? WTF? Könyörgünk, minek? Ő lesz a hadügyekért felelős tanácsos, mert az még pont nincs? Drogon testesít meg MINDENT, ami Westeroson az elmúlt időkben gondot okozott, önálló hatalmi tényezőnek számít, így egyetértünk azzal, amit Bronn mond: minél messzebb van, annál jobb. Egy békés Westerosra NEM KELL SÁRKÁNY!
A búcsú
Ez nem lett volna rossz, ha nem egy varázslatosan, 3 hét alatt újjáépült városban játszódik, és nem a Gyűrűk Ura végének lekoppintása. Így viszont ezzel kapcsolatban nem sok mondanivalónk van. Szép a fényképezés, jó a zene. De a Trónok Harca nem az a sorozat, amit így le lehetne zárni! Ez fokozottan igaz az ezt követő képsorokra is, ahol az egyes főszereplők utolsó megjelenéseit látjuk.
A főszereplők sorsa: Arya
Arya egész történetszálát nagyon szerettük, mert kaput nyitott a közemberek, a foglyok, a szolgák, az essosi piac és a komédiások világára, nagyon sokat tett hozzá ahhoz, hogy George R. R. Martin vízióját hihetőnek, érdekesnek, élhetőnek lássuk. Az utolsó két évadban már nem kapott jó lehetőségeket a szereplésre, az Éjkirály legyőzése ebben a formában mítosz- és karakteridegen volt, gyakorlatilag Arya „kijátszotta magát” Westerosról. Listája sincs már, szóval teljesen jó, ha megvalósítja régi álmát, amiről a színésznőnek beszélt annak idején, és nekivág az ismeretlennek. Ez bejött nekünk – és lássuk be, hogy nem sok köze van a „testvéreihez” azok után, amik eddig történtek vele.
A főszereplők sorsa: Sansa
Ez a befejezés is tetszett nekünk, volt hangulata és stílusa. Sansának bejött az élet, nagy karriert csinált, ráadásul Északon simán örökítheti a gyerekeire is a hatalmat, szóval a Stark család legalább nem hal ki. Özvegy Boltonné újból férjhez mehet, bár nehéz lesz Starknak anyakönyvezni a gyerekeit. :-) Sebaj, több is veszett a Cailin-ároknál!
A főszereplők sorsa: Tyrion
Újabb nevén – a Lannisterek között megszokott hagyomány alapján - ő a Királycsináló. Mi nagyon szerettük Tyrion karakterét, de sajnos nem vehetünk tőle méltó búcsút a sorozat végén, mert a készítők onnantól udvari bolondot játszattak szerencsétlennel, hogy átigazolt Daenerys-hez. Onnantól kb. egy épkézláb ötlete nem volt, hülye tanácsokat adott, átverte mindenki, Varys árulását is csak azért tudta „leleplezni”, mert Varys az arcába mondta, hogy mit fog csinálni. Ráadásul még az is felesleges volt, mert Daenerys már tudott róla. Tyrion „királycsináló beszéde” gyenge volt, nekünk szabályosan fájt, hogy ennyire legyalázták ezt a karaktert. Királyi segítőként és a Lannister Ház egyetlen örököseként még szép szép karriert futhat be, örülünk annak, hogy nem halt meg – de dramatikailag ŐT kellett volna Daenerysnek kivégeztetnie ahhoz, hogy igazán érzékeljük, milyen valójában a Sárkánykirálynő. Mi úgy emlékszünk rá szívesen, ahogyan Martin megteremtette és Peter Dinklage eljátszotta, ezért inkább ezt a képet tesszük fel róla.
A főszereplők sorsa: Aegon Targaryen
Jonnal mindenkinél mostohábban bántak a készítők, saját magukat is meghazudtolva egyetlen részen belül vagy ötször. Gyönyörű képsorokkal köszöntünk el tőle, nekünk tetszett az egész utolsó jelenet, és hangulatos az is, hogy ugyanúgy a Falnál ér véget a sztori, ahogyan elkezdődött. Na, de akkor válaszolja meg valaki ezeket a kérdéseket: Ha Jon Éjjeli Őrséges lesz, vele kihal a Targaryen Ház. Ez kinek jó? Ha Szürke Féreg miatt büntetik ezzel, akkor ennek mi értelme van, hiszen a Makulátlanok elmentek Westerosról? Ha Jon felölti a feketét, akkor miért is megy a vadakkal az erdőbe, a Falon túlra? Ha létezik is Éjjeli Őrség, akkor az mit is csinál? Őrzi a havat? Ha Jon a Fekete Várba invitálja Aryát a mólón, de már alapból azt tervezi, hogy Tormunddal és Szellemmel lelép a vadakhoz, és ő lesz új Falon Túli Király, akkor elég nagy troll, nem? Jonnak ez a befejezés PONTOSAN AKKORA hülyeség, mint Davos javaslata a töketlen bandának arra vonatkozóan, hogy alapítsanak SAJÁT HÁZAT. Öööö... Goooombaaaa... Mivel is?
Bónusz tartalom #1: Hová is ment Drogon kelet felé?
Szerintetek hová vitte szeretett édesanyjának testét a sárkány? A mi álláspontunk szerint két eset lehetséges: vagy a régi Valyriába, ahol a Targaryenek ősei is éltek (és ahol Drogon amúgy is kóválygott korábban) vagy Volantisba, ahol a Fény Urának főpapnője, Kinvara van hatalmon. Ha emlékeztek rá, ő az, aki a Sárkánykirálynőben látja a Kiválasztottat, és ezzel kapcsolatban magyaráz Varys-nak és Tyrionnak. Ha Drogon Valyriába megy, akkor eltemeti anyját, ha viszont Volantisba... akkor ZÉRÓ PERC ALATT feltámasztják, és jön az újabb Soknevű Dzsihád! Mi egy kicsit reménykedünk az utóbbiban, mert ennek a sorozatnak nem így kellene befejeződnie. Amúgy csak ebben az esetben van jelentősége annak, hogy Bran MEG AKARJA TALÁLNI A SÁRKÁNYT!
Záró gondolatok
Azért tartjuk tehát az utolsó részt – a szép jelenetek ellenére – kifejezetten lehangolónak, mert az író-rendező páros minimális erőfeszítést sem tett azért, hogy logikus, értelmes, a karakterekhez ténylegesen illő befejezést alkosson. Már annak sem örülünk, ha egyáltalán vége van a sorozatnak, de egy ilyen vég... Szeretjük ezt a sztorit, és fogunk még róla sokat írni – arról is, hogy miért alakult így a sorozat történetvezetése, stb.-, de szerintünk erősebb, emlékezetesebb, hitelesebb lezárást kellett volna kapnia. Ti mit gondoltok erről? Ja, és Jon Szellemmel történő bandázását tutira a 4. rész utáni felháborodás miatt, utólag, rohamtempóban tehették be a kész anyagba, mert kizárt, hogy ezt a képsort most láttuk először. Emlékeztek rá?