Trónok Harca Kibeszélő 8. évad 2. epizód

Köszöntünk a 2. rész kibeszélő/kritizáló posztjának olvasói között! Nekünk nagyon bejött ez a mostani rész, még sokkal inkább, mint az előző. Nem az tetszett, ami történt benne, hanem pont az, ami NEM történt. Az alábbi képek mellett olvashatjátok részletes véleményünket és gondolatainkat a 2. epizóddal kapcsolatban. Mivel ezek masszívan tartalmaznak SPOILEReket, kérjük, hogy akik nem akarnak ilyesmikkel találkozni, ne nézzék végig a képeket! Mindenki másnak jó olvasgatást, és várjuk a véleményeiteket – a múltkorinál is nagyon jó beszélgetések alakultak ki!

Ez a rész volt számunkra a sorozat ZÁRÓ EPIZÓDJA. Gyakorlatilag eltemetett mindent, amihez az elmúlt évek alatt hozzászoktunk: szeretett karaktereink mind eljutottak oda, ahová kellett nekik. Innentől csak lefelé vezet az út, tömegével fognak elhullani, és ami a sorozat végére marad Westerosból, az már nem az a föld lesz, amin Robert annak idején Északra vonult. Bárki „győz” is a következő négy epizódban, a klasszikus Hét Királyság nem létezik többé, sem az óriási vérfürdőt a Házak között, sem az Essosról idekerült tényezőket (a Vasbank befolyása, a dothrakiak, a Makulátlanok, a sárkányok, az Arany Kompánia), sem a Telet nem fogják többé elfeledni. Szóval egy hangulatos temetésen vehettünk részt a 2. epizód megtekintésével, és a sorozat végén annyival fogunk többet megtudni, hogy a haldokló emberi világ kap-e második esélyt vagy sem.

Ha egyetlen szóval kellene leírni ennek a résznek a tartalmát, akkor ez számunkra nem szólt másról, mint arról, hogy utoljára megmutatta a Hét Királyság régi arcát, hangulatát. A főszereplők számára egyfajta jutalomjáték volt az első két epizód, hiszen mindannyian életben maradtak, és még egyszer eszünkbe idézhették, hogy miért szerettük vagy utáltuk őket az előző években. Éppen ezért a kibeszélőt most a szereplőkre koncentrálva írtuk meg, hiszen többségüket jó eséllyel soha többé nem látjuk – legfeljebb zombiként tántorogva térnek vissza. A rendezés, a zene most is jó volt, a díszletek zseniálisak, de a párbeszédeken nagyon látszik, hogy Martin teljesen kikerült a sorozat életéből, egy-két elmés megmozduláson kívül elég erőltetettnek tűntek. Kiderül, felhoznak-e annyit a készítők a történetvezetéssel, hogy a forgatókönyvi/dramaturgiai hiányosságokat feledtesse a mese. Lássuk tehát a szereplőket!

Mivel ő az egyik személyes kedvencünk – nem utolsósorban a félelmetesen jó színészi alakítás miatt – mi úgy gondoljuk, hogy Jaime karakterén át lehet leginkább megmutatni, hogy milyen magasságai és mélységei vannak az emberi természetnek. Ő az a szereplő, aki miatt egyértelműen ki lehet jelenteni: a Trónok Harca nem fantasy eposz, nem tündérmese, hanem DRÁMA. Amikor a Tanács elé áll, felsorolni sem lehetne azokat a „bűnöket”, amiket elkövetett – és elkövetne még akárhányszor, ha úgy hozná az élet. Mégis itt van, hogy lovaghoz méltóan fejezze be az életét, valami olyasminek a védelmében, amire – kivételesen – nem tett esküt. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Deres urának, Eddard Starknak a pallosa Jaime jóvoltából ismét a Starkok várát védi – csak már két kardként létezik tovább. Ser Jaime Lannister és Ser Tarth-i Brienne fogják megvívni Jég legnagyobb csatáját! Jó, hogy itt van Jaime, jó, amit mondott a Tanács előtt, jó lesz látni a végjátékát.

Nem akarunk nagy szavakat használni, de Sam karaktere a sorozatban kiemelkedően fontos volt, és nagyon szeretnénk, ha ő életben maradna és segítene Westeros újjáépítésében. Tovább is megyünk: mi őt látnánk szívesen a Vastrónon, ha lesz még Vastrón egyáltalán. Ha van valaki ebben az egész történetben, aki végig hűségesen, odaadóan – de nem szolgalelkűen – tette a dolgát, az ő. Furcsa módon szinte mindig, mindenben igaza volt, éleslátása sokkal-sokkal Tyrion, Varys vagy Kisujj fölé helyezi, bölcsebb mindegyiküknél. Neki köszönhetjük a Trónok Harca legmeghatóbb jelenetét is (erős versenyben azzal, amikor Theon felajánlja, hogy megvédi Bran-t az Istenerdőben), amikor odaadja családja kardját Jorah Mormontnak. Lehet, hogy számotokra ez csak egy praktikus döntés volt, de bárkinek, aki TÉNYLEG harcosként és lovagként gondolkodik, ez a jelenet tízszer többet mond, mint Brienne lovaggá ütése. Erről még írunk Jorah-nál! Éljen Sam – és nem zavar minket, ha ezt a családját is elveszíti, csak a javára válna egész Westerosnak, ha helyettük inkább a kötelességével foglalkozna.

Hihetetlen sok viszontagság után Theon visszatért oda, ahol először találkoztunk vele. Már nyomokban sem az az ember, aki közben volt, de mi úgy véljük, hogy most viselkedik úgy, hogy nevelőapja, Ned is büszke lenne rá. Az a hihetetlen akaraterő, amivel felkelt a mocsokból, megmentette Sansát és önmagát, aztán hazatért Deresbe, hogy életét adja azokért, akiket elárult, egészen lenyűgöző, és Alfie Allan félelmetesen jól vonszolta végig magát ezen az irtózatosan nehéz szerepen. Emlékeztek rá, hogy Theon elfoglalta Derest? Megölte Ser Rodrikot, és a molnár gyerekeit azért, hogy elhitesse a világgal: Bran és Rickon is halott? Miatta halt meg Luwin mester, aki felnevelte... Most mégis itt van, és önként jelentkezik arra, hogy szembeszálljon a legszörnyűbb ellenséggel, miközben azt védi, akit annak idején mindenáron el akart pusztítani. Theon meghal, ez nem kétséges, de így kerek az ő története. Sok öröm már úgysem várná az életben - és ha csak hírmondó is marad az itteni harcosokból, akkor az ő emléke sem tűnik el soha.

Nekünk Szürke Féreg soha nem volt szimpatikus, és ezt annak az előítéletnek köszönhetjük, ami katonai tudásunk miatt állandóan a fejünkben motoszkált az egész sorozat alatt: az eunuch hadsereg ötlete agyrém, soha, sehol nem működött – és nem is működhetne ilyesmi. Voltak eunuch harcosok, háremőrök bizonyos udvarokban, de ezek soha nem voltak sokan, és biztosan nem számítottak katonának. A gyerekkorukban kiherélt fiúkból sosem lesznek harcosok, sem az izomzatuk, sem a hormonjaik nem lesznek meg hozzá, ráadásul szinte teljesen kiöli belőlük az agressziót ez a műtét. Szürke Féreg és csapata kb. a Szolgálólány meséjébe való ténylegesen, nem a harctérre. Missandei meg... soha nem volt még ilyen szép protokolldroid a filmtörténelemben, ezt megadjuk neki, de kb. ennyi is. Nem tudtunk meg róla sokkal többet. A jó színészi alakítás ellenére nekünk teljesen mindegy, mi lesz a szerelmes tolmácsgép és az eunuch sereg sorsa. Felőlünk mehetnek Naath szigetére, bár benépesíteni nem fogják.

Nem igazán főszereplő, de nem bírjuk ki, hogy ne írjunk néhány keresetlen szót róla. Hihetetlenül eltalált karakter, zseniális gyerekszínész, hangsúlyos megmondóemberként sokat tett a történet alakulásáért is. Ennek ellenére kellőképpen utáljuk, és a mostani részben meg is mutatta, miért. Ha egy kicsi is élt volna benne a kötelességtudatból, amit annyira hangoztat, fel kellett volna ajánlania Jorah-nak a Medve-szigetek feletti uralmat. Mindazt a bizalmat és tiszteletet, amit Sam mutatott az idős lovag felé, Lyannától kellett volna megkapnia. Ő helyette hidegen osztotta az észt viharvert rokonának... Ha Jon felajánlotta neki a család ősi kardját, pedig alig ismerte, akkor a Jorah örökségét „bitorló” gyereklány részéről igencsak más hozzáállást várhatnánk el. Lyanna SENKI nem lenne a családban, ha Jorah nem megy száműzetésbe! Lehet, hogy Jorah elutasította volna, csakúgy, mint a kardot, de a Medve-szigetek csapatait akkor is neki kellene vezetnie, nem egy arrogáns csitrinek! Részünkről HARCOLJON Lyanna az első sorban, ahogy kérte, és részesedjen vezérhez méltóan az áldozathozatalból: egyék meg a zombik vagy akármi.

Tudjuk, hogy nagy különbségek vannak a kandalló mellett éjszakázó szereplők között, de van valami, amiben hasonlítanak egymásra: mindannyian egész életükben olyan dolgokért vagy emberekért küzdöttek, amikben vagy akikben hittek. Ilyen szempontból Tormund, Brienne, Davos, Podrick vagy akár Tyrion is harcosnak számítanak. Egyiküknek sem kellene itt lennie az ostrom előtti órákban, mindannyian önként választották ezt az utat, hiszen nekik rengeteg „kiszállási lehetőségük” lett volna a történet során. Ők azonban valamiért újra és újra beszálltak a küzdelembe (akár oldalt, urat, esküt is váltva). Szinte mind meg fognak halni, de – Tormund kivételével – mindannyian megkapták, amiért harcba szálltak: Brienne a lovagi címet bőven kiérdemelte már, Podrick a hűséges szolgálatnak él, Davos talált magának új családot az elveszített régi helyett, Tyrion pedig mindig ott akart lenni, ahol a fontos dolgok történnek (emlékezzetek, mit mondott Shae-nek, amikor nem szökött el vele!). Tormundnak pedig marad az óriástej. Mert az menő. Valahol legalábbis.

A Véreb sokak kedvence, mi is nagyon szeretjük, szerintünk Beric Dondarrion és ő testesíti meg leginkább azt, amit „harcosnak” lehet nevezni az egész sorozatban. Aki sokat forgolódott olyan emberek között, akiknek a harc, az ölés a mesterségük, valószínűleg érti, mire gondolunk. Az ilyen férfiak nem műsoroznak, nem hazudoznak, nem hitegetnek, rég nincsenek vágyaik vagy látványos céljaik, csak helytállnak ott, ahová veti őket a sors. Az ő éjszakai borozgatásuk a gyilokjárón tökéletes példája annak, hogy miként készül a halálra az, aki eleget kiosztott már belőle. A Véreb remek karakter, szeretnénk, ha túlélné a csatát, Beric viszont jó eséllyel huszadszor is meg fog halni, amit ő a jelek szerint egyáltalán nem érez problémának. Arya nem kell erre a képre, csak nosztalgiából választottuk ezt, hiszen a Vérebet Sansa és Arya jelenléte keltette életre igazán, mellettük mutatta meg, ki is ő valójában. Ha valaha szeretnétek megmutatni egy túl magabiztos „hercegnőnek”, merre van az előre, ezeket a jeleneteket nézessétek meg vele!

Furcsa így leírva a két név, nem? Robert régi vágya ebben az epizódban – részben – teljesült: „nekem van egy fiam, neked van egy lányod, egyesítsük a házainkat!” Persze nem lesz ebből nagy dinasztiaépítés, csak Arya történetében így jutunk el a végéig: nem csak sértett, bosszúvágyó kislány, nem csak hideg orgyilkos, hanem nő is lett, legalábbis egy kicsit. Mert a gyilkolásba már belejött. Ha túléli ezt a pár epizódot, nem fog úrnőként csatlakozni a kovácsinasból lett herceghez. Mert a gyilkolásba már belejött. Gendry pedig sajnos mehet a veszteséglistára, hiszen nagy jövőt neki sem lehet jósolni. Azért túlélheti, kereshet valami normális lányt, és idővel akár lovag is lehet belőle, ha nem ragaszkodik ennyire az üllőhöz. Ő is jól jönne Westeros újjáépítésénél, akárcsak Sam. Arya viszont nagyon nem kell ide, amit ő jelent, az nem hiányzik senkinek. A halálkultusz nélkül is tök jól ellennének az emberek ennyi háborúzás után, köszi! Sansa sem fogja soha megérteni a kishúgát, és világéletében félni fog tőle, Mert Arya a gyilkolásba már belejött.

Számunkra ez a jelenet volt a Trónok Harca érzelmi csúcsa, legmeghatóbb pillanata. Sam az egyetlen, aki érti mindazt, ami az idős lovag lelkében lejátszódik, és nem véletlenül adja oda ősei kardját Jorah-nak. Jeor Mormont az Éjjeli Őrség parancsnokaként Sam és Jon neveléséről gondoskodott, miután kitagadta a saját fiát. Soha nem bocsátott meg Jorah-nak azért, amivel szégyent hozott a családra, és Jonnak adta a kardját is. Még az Őrségbe sem engedte volna belépni Jorah-t. Sam ezzel a gesztussal gyakorlatilag Jeor Mormont nevében bocsát meg a lovagnak, és fogadja őt az Őrség soraiba (figyeljétek meg, milyen szavakkal veszi át a kardot Mormont!). Ez a kard pedig TÖBB annál, mintha elfogadta volna Jontól az ősi pengét: azt azért ajánlották fel neki, mert ő ÖRÖKÖLTE volna, míg Sam kardját KIÉRDEMELTE. Az pedig, hogy mindezt a családi drámát közvetlenül a bitorló Lyanna Mormont hideg szavai után kapjuk, különösen meghatóvá teszi az egészet. Jorah méltósággal, igazi lovagként fog meghalni – még akkor is, ha nem esik el a csatában. Ismét az lett, akinek lennie kellett volna mindig is.

Róluk most nem vagyunk hajlandóak írni. Vagy bejön az elméletünk vagy nem, már ami a Daenerysben élő Tüzet (sárkányt) illeti, de az biztos, hogy ami kettőjükkel történni fog, annak nem sok köze lesz az ő saját akaratukhoz. Nagyszerű karakterek, nagyszerű színészek, várjuk, miként rendeződik a sorsuk. Szerintünk meg fognak halni, de nem (feltétlenül) ebben a csatában esnek el. A köztük lévő hatalmi-szerelmi konfliktus jelenleg különben is érdekesebb, mint az Éjkirály mesterkedései. Ti mit gondoltok?

Hogy miképpen lett a westerosi politika két vezető szereplője egy gyereklányként eladott hercegnőcske és egy ezerszer megsanyargatott naiv liba, azt részletesen bemutatta a sorozat, és valljuk be, hogy nagyon jól is csinálta. Ha melléjük tesszük Cersei felpofozott királynőjét, meg is van, miként működött ilyen jól ezeknek a nőknek a története. Sansa borzasztóan idegesítő volt az egész sorozatban, és ezt Sophie Turner zseniális alakításának köszönhetjük. A szemünk láttára vált gyenge idegzetű, kissé butácska kislányból komplett szociopata úrnővé, és a tekintete számunkra ezerszer ijesztőbb már, mint az Éjkirályé. Ha lesz királynő a Vastrónon, akkor ő lesz az, de esélyes, hogy neki elég lenne Észak. Sansa – bármilyen rossz is ezt kimondani, sosem gondoltuk volna, hogy ezt érezzük – NE HALJON MEG, nagyon kell ahhoz, hogy legyen folytatása az emberek birodalmának!

Nem értjük, mi lesz a szerepe Varysnak a Daenerys körüli hercehurcában, valami árulás van belengetve, de itt egyelőre ennek semmi értelme. Talán Jonhoz pártol? Tyrionnal szövetkezik? Mi lesz Melisandrével és a Vörös Papokkal? Jöhetne már a Fény Ura előfelé, mert kell a Tűz a Jég ellen, vagy nem? Mi lesz Cerseivel és az újdonsült Lannister seregekkel? Elfoglalják a déli területeket, ahogyan Cersei bejelentette - vagy rohamtempóban menetelnek Észak felé titokban és ŐK MENTIK FEL DEREST AZ OSTROM ALÓL? Mi biztosak vagyunk abban, hogy Qyburn ezt tenné, hiszen az emberek (élők) megmentőjeként mutathatná így be a királynőjét, ezzel szolgálva őt legjobban. Sok a kérdőjel, mi azonban valamitől nagyon félünk, ezt pedig a következő (utolsó) képen mutatjuk meg.

Mi csak egyetlen dologtól tartunk igazán: hogy a TV történelem legnagyobb csatájaként belengetett deresi ostrom az állati magas költségek és hihetetlen trükkök ellenére gagyi lesz. Pont olyan gagyi, mint a Gladiátor nyitójelenete, ahol a terepet ismerő barbár harcosok a saját erdőjükben nem fedezik fel a római lovasságot, ráadásul agyatlanul nekifutnak a zárt alakzatban küzdő páncélos nehézgyalogságnak. Vagy olyan gagyi, mint a Fattyak csatája a FEGYVERTELEN, VÉRTEZETLEN óriással, a saját lovagjait halomra nyilaztató Boltonnal – és a „meglepetésből támadó” 5000 nehézlovassal... Vagy olyan gagyi, mint a jégszigeten harcoló hősök kis csoportja a Falon túl, a 2789 mérföldről épp időben megérkező sárkányokkal... Vagy olyan gagyi, mint a Westeros legnagyobb hadvezérének végzetét okozó lovasroham, amikor Stannis felderítők nélkül, a nyílt terepen menetel bele a halálba két erdősáv között... Nem folytatjuk, mert felmegy a vérnyomásunk! Nézzétek meg ezt a haditervet! Medve anyánk!... Kérünk téged, HBO, csak most az egyszer NE!