Párhuzamok és különbségek a két fantasy világ között
Valószínűleg senki sem vitatja, hogy Tolkien és Martin mindketten mesterei a szakmájuknak, és az általuk teremtett legendák nagyon sokáig fognak élni. Regényeik népszerűek lesznek évtizedek múlva is, a belőlük készült filmek pedig olyan embereket is a fantasy műfaj rajongóivá tesznek, akik korábban hallani sem akartak ilyesmiről.
Meglepő hasonlóságok és óriási különbségek vannak a két író történeteiben, alábbi cikkünkben ezekből szeretnénk bemutatni néhányat.
Párhuzamok
A Gyűrűk Ura világában létezik olyan gonosz erő, ami végpusztulást hozhat az ott élő emberekre, elfekre és törpékre, illetve azokra a kisebb fajokra, akik a Jó erőit képviselik a történetben. Szauron hatalma óriási, számtalan szörnyszülött szolgája és szövetségese révén eséllyel megnyeri a Gyűrűháborút. Ha győz, akkor örök sötétségbe taszíthatja Középföldét. A Trónok Harcában hasonló szerepet töltenek be a hosszú Tél során erőre kapó Mások, akik Westerost fenyegetik észak felől. Minden élőt elpusztítanak, amerre csak járnak, a legyőzöttekből pedig folyamatosan növekvő élőhalott sereget formálnak. Mindkét történet közös vonása, hogy csak komoly összefogással lehet(ne) megállítani a Gonosz erőit, erre pedig egyre kevesebb az idő.
Szauron mindent megtesz azért, hogy hatalmának jelképét, mágikus erejének forrását, az Egy Gyűrűt visszaszerezze. A történet minden szála a Gyűrű köré szövődik, létezése még azok sorsára is hatással van, akik sohasem hallottak róla. A Trónok Harcában központi szerepet játszik a Vastrón, amelynek megszerzéséért a nemes Házak bármire képesek, ott ez a hatalom szimbóluma. Westeros és a messzi Essos földjén egyaránt halnak meg miatta emberek. A Gyűrű és a Vastrón önmagukban nem jelentenek erőt, de az értük folyó küzdelem mindent felforgat és összezavar.
A Gyűrűk Ura alapjában véve egy szomorú történet, lényegében arról szól, hogy a dicsőséges ősi népek (törpök, tündék, entek) ideje lassan lejár, a Gyűrűháborúból csak Szauron orkjai, vagy az emberek kerülhetnek ki győztesen. A régi, legendás világ elmúlóban van, az esendőbb, de szaporább utódfajok egyszerűen elfoglalják Középföldét. A Trónok Harca igazi tragédia: a világ egyensúlya felborult, a romlás alattomosan kúszik az embernépek között, miközben a jég és a tűz egyszerre próbál hatalmat nyerni test és lélek felett. Az Erdő Gyermekei vagy a Hét Királyság istenei háttérbe szorulnak, a legtöbb ember pedig ismeretlen erők játékszereként csak gyalog lehet az óriási sakktáblán. Mindkét történet akkor kezdődik, amikor valami nagy, szomorú változás van kilátásban, és a sors rendelése szerint az addigi világrend már biztos pusztulásra van ítélve.
Középfölde legnagyobb hatású háborúja bontakozik ki Tolkien regényében, hatalmas csatákkal, különös varázslatokkal és hihetetlen hőstettekkel találkozunk a történetben. Az eseményekből egyetlen népcsoport, kultúra sem maradhat ki. A Trónok Harcában néhány nemesi család rivalizálásából lesz gyötrelmes, hosszú háború, ami idővel már nem csak a Hét Királyságra, de Essos városállamaira is kiterjed. Évszázados vallási, társadalmi szabályok szűnnek meg, és a véget nem érő viaskodás lassan az egész világot tűzbe és vérbe borítja. A küzdelem mindkét regényben (és a belőlük készült filmekben) egyértelműen hatással van a korábbi hatalmi rendszerekre, az egyes népek kultúrájára, szokásaira, vallására is. Gyakorlatilag mindkét történet egy-egy totális világháborút mutat be, melyek alapjaiban változtatják meg az ősi viszonyokat.
Különbségek
A Gyűrűk Ura egyértelműen mesevilág, Tolkien magát mesemondónak tartotta. A Jó és a Gonosz küzdelméről szól, az egyes szereplők, hősök jelleme keveset változik a történet során. Boromir pillanatnyi elgyengülése, vagy Denethor keserűsége csak árnyalja az összképet. A Gonosz bizony gonosz, a Jó alapvetően jó, az esetleges botlások ártó mágikus hatások miatt, csak gyenge embereknél következhetnek be. A Trónok Harca viszont emberi, ijesztően reális világ, ahol mindenki esendő, a karakterek jelleme folyamatosan változik, nincsenek egyértelműen jó vagy gonosz szereplők. Martin saját bevallása szerint a földi történelemből indul ki: Havas Jon Caesarként hal meg, a Hét Királyság valójában a Rózsák Háborúját vívja, a Vadak valójában háborús menekültek, számtalan hősnek van történelmi megfelelője. A Gyűrűk Ura lényegesen közelebb áll a Csillagok Háborúja jó-gonosz ellentétéhez, mint a földi történelemhez, szereplői egyetemes értékeket jelképeznek. A Trónok Harca ellenben a legnagyobb emberi tragédiákból és jellemekből építkezik, inkább Shakespeare örököse, mint a klasszikus fantasy reneszánsza. Szereplői valódi emberek, akik mindent okkal tesznek, és mindannyiuknak vannak jó és rossz döntései.
Tolkien világában a mágia jelentős szerepet játszik. Bombadil Toma, a buckamanók, a Banyapók, a tündék és a törpök mind ősi, kivételes képességű lények. A Gyűrűlidércek mágikus ereje, Szarumán és Gandalf varázslatai, a Balrog tüze nélkül szegényebb lenne ez a mesevilág. A Gyűrűk Ura jelentős mértékben alkalmazza a klasszikus fantasy eszköztárát: a kard és a varázslat egyaránt nagy szerepet játszanak az eseményekben. A Trónok Harca közembere sosem találkozik varázslókkal, mérsékelten hisz az istenekben, a háborúkban nem papok vagy csatamágusok, hanem lovagok és lándzsás parasztok osztják a halált. A sárkányok visszatérése, a vérmágia, vagy a Mások élőholt seregei csak kiegészítik a világra leselkedő veszélyeket. Ha Martin egyetlen ilyen szálat sem tett volna a regénybe, akkor is élvezhető, izgalmas történetet írt volna. A Gyűrűk Ura elképzelhetetlen ősi lények és varázslatok nélkül, a Trónok Harca ezeket a misztikus dolgokat csak arra használja, hogy emberi hősei számára emberfeletti fenyegetéseket teremtsen.
A Gyűrűk Ura háborúi és seregei minden realitást nélkülöznek. Az orkok motiváció nélküli, mégis szervezett hordákat alkotnak, utánpótlási vonalakról, élelmezésről, felderítésről kevés szó esik. A gonosz csapatok ellen szerveződő népek nagyjai sem stratégiai lángelmék, döntéseiket kevés információ birtokában, általában érzelmi alapon hozzák meg. A Trónok Harca sokkal plasztikusabban, történelmi előképekre támaszkodva ábrázolja a hadviselést, taktikai és stratégiai szinten is közelít a realitásokhoz. A katonák több időt töltenek meneteléssel és fosztogatással, mint csatában, minden eseménynek jó oka van. A vezetők egyértelműen háborús tapasztalatokkal rendelkező nemesek, lovagok, katonatisztek, ez pedig látszik a parancsaikon is. A Gyűrűk Ura csatái a Jó és a Gonosz erőszakos összecsapásairól szólnak, a Trónok Harca ütközeteit ellenben emberek vívják emberi motivációktól hajtva. Szeretnénk kiemelni, hogy mindkét regény sokkal következetesebben és értelmesebben mutatja be a hadviselést, mint a belőlük készült filmváltozatok! Sok esetben teljesen felfoghatatlan, amit a filmekben látunk, például Gondor ostrománál vagy a feketevízi csatában olyan irreális elemek vannak, amik egyik regényben sem szerepeltek.
Ezen különbségek ellenére sem gondoljuk azt, hogy az egyik történet jobb lenne, mint a másik. Mindkét író más világot álmodott meg, csodálatos tájaik, hőseik, legendáik megmutatják, hogy miért hívják ezt a műfajt így: fantasy.
